KézenFogva alapítvány

2016.03.31

KézenFogva alapítvány felhívására pályázatot készítettünk. Egy nap programját terveztük meg, melyen az egészséges és fogyatékkal élők közös programon vesznek részt. A nap végén Guiness rekord kísérletre is sor került volna páros selfi egy egészséges és egy fogyatékos gyermek témában. Nem mi nyertünk, de jutalmat 10 focilabdát kaptunk, melyet a pesti kirándulásunkkor átadtak nekünk.

6. osztály

Közeledő események:
Képzés
Nyitra Utcai Általános Iskola 2005 szeptemberétől magyar-angol két tanítási nyelvű oktatást biztosít. A két tanítási nyelvű oktatás célja, hogy az anyanyelvi és az idegen nyelvi tudást kiegyensúlyozottan fejlessze, a tanulókat megtanítsa az idegen nyelven való tanulásra, az idegen nyelvű információk feldolgozására, a tanulók alkalmassá váljanak arra, hogy tanulmányaikat akár magyarul, akár idegen nyelven folytassák, illetve szakmájukat mind a két nyelven gyakorolják.
CROM Robotikai Klub
A klub célja, hogy tehetséges, érdeklődő gyerekek számára robotikai, elektronikai, programozási területen lehetőséget biztosítson az érdeklődésüknek megfelelő korszerű ismeretek magasabb szintű elsajátítására.