2016/2017-es tanév 1.félév bejegyzései

Regényismereti verseny

December 12-én második alkalommal rendeztük meg városi és városkörnyéki iskolák részvételével irodalmi versenyünket. Négy csapat vállalkozott a megmérettetésre.

A vidám délután eredményei:

  1. helyezett a Toronyi helyezett lett a Sorkifaludi Általános Iskola csapata
  2. helyezett az Oladi Általános Iskola csapata
  3. helyezett Toronyi Gazdag Gyula Általános Iskola

 Különdíjas lett: a házigazda nyitrás csapat

Versenyünk három kategóriában zajlott:

  • könyvborító készítés
  • feladatlap megoldása (írásbeli forduló)
  • jelenetek bemutatása a regény alapján (szóbeli forduló)

A zsűri elnöke Dr. Pallósiné Toldi Márta, szervezője: Horváth Szilvia tanárnő volt.

Minden résztvevő diák könyvjutalomban részesült.

Köszönjük a tanulók és felkészítő tanáraik munkáját!

Könyvbemutató

2016. december 13-án jelentős érdeklődés mellett bemutattuk a 60. évfordulóra készült iskolatörténeti kötetet. Kalocsai Péter: A Szövőtől az Antalon át a Nyitráig Az alapfokú oktatás története Szombathely vasúton túli, keleti városrészén (1928 – 1956 – 2016) című könyv nem csupán iskolánk 60 éves történetét dolgozza fel, hanem a jogelőd Szövő utcai iskola és a Zanati iskola történetét is.

A könyvben 272 színes oldalon több mint 400 kép található. Külön érdekesség, hogy valamennyi az Antalban, majd a Nyitrában végzett osztály fotója megtalálható benne.

A könyvbemutatót volt kollégák, diákok, helytörténet iránt érdeklődők mellett megtisztelte jelenlétével dr. Puskás Tivadar SZMJV polgármestere, Kántás Zoltán képviselő, Fodor István a Szombathelyi Tankerület igazgatója. A kötetet dr. Melega Miklós a Vasmegyei Levéltár igazgatója ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

A könyv megvásárolható az iskola titkárságán 3000 Ft-os áron.

Angol nyelvű versmondó verseny a Nyitrában

Angol nyelvű versmondó verseny a Nyitrában

A város összes iskolája és szentgotthárdi diákok részvételével rendeztünk meg hagyományos versenyünket.

Összesen több mint 70 produkciót láthatott a két zsűri, külön értékelve az alsós és a felsős tanulókat. A versenyzők arany, ezüst, bronz minősítést és különdíjat kaphattak. Iskolánk tanulói is sikeresen vettek részt a megmérettetésen.

Három tanuló, Lakosi Levente 1. osztály, Szabó Noémi és Kalocsai Zoltán 7. osztály különdíjat is kapott.

Decemberi program

Decemberi program

Városi angol versmondó verseny

 

2016.12.01.

Egészségnevelési projektnapok
Érzékenyítõ program

 

2016.12.07.-09.

Ádventi gyertyagyújtás II.

 

2016.12.05

Mikulás, óvodások látogatása

 

2016.12.06.

Adventi gyertyagyújtás III.

 

2016.12.12.

Lucázás

 

2016.12.13.

Nyugdíjas találkozó

 

2016.12.14.
15:00

Iskolatörténeti könyv bemutatója

 

2016.12.14.
16:30

Adventi vásár

 

2016.12.16.

Adventi gyertyagyújtás IV.

 

2016.12.19.

Karácsonyi mûsor

 

2016.12.21.

 

Téli szünet: 2016. december 22. – 2017. január 2.

A szünet elõtti utolsó tanítási nap: 2016. december 21.

A szünet utáni elsõ tanítási nap: 2017. január 3.

 

Osztálykirándulás – bűvös szó

Nyertünk egy felvidéki, 4 napos túrát a Határtalanul program keretében, melyet az állam – EMMI – támogat. Sokat készültünk az útra Szlovákia gazdaságát, földrajzát, az ott lakó magyarok eloszlását, a híres embereket tudakoltuk. Komáromtól csak az Erzsébet-híd választja el Komárnót a Dunán. Vetettünk egy pillantást a Szent István lovasszoborra, melynek 2004-es avatásakor nem engedték át a hídon Sólyom László köztársasági elnököt. Nemzeti színű szalagot helyeztünk el a magyaros ruhában mesélő Jókai szobornál /Berecz Gyula 1937/, majd Bartók Béla emléktáblájára, aki koncertezett itt 1924-ben. A városban  ismerte meg Lillát Csokonai, de itt jelent meg a Mindenes Gyűjtemény, a Péczeli József által kiadott újság 1789-ben. Talán a legismertebb az Európa udvar, ahol a különböző nemzetek házait építették fel, sok szobortól keretezve. Nyertes csapatunk 38 országot sorolt elő és 16 szobornak tudtuk a nevét, kit ábrázol. Klapka György a szabadságharc leverése után is tartotta a várat, erről megemlékeztünk a városháza előtti szobránál.

 

Olvasd tovább >>>

„Suli-kuckó”

Ebben a tanévben is megszervezzük az érdeklődőknek iskolánkat bemutató és az óvodásokat foglalkoztató programunkat. Október 22-én, szombaton tartottuk első rendezvényünket, amelyen énekes, mozgásos, fejtörő és kézügyességet fejlesztő foglalkozásokkal vártuk leendő elsőseinket. Tervezünk tavaszi „Suli-kuckót” (március 25.) és angol nyílt napot is (január 21.), amelyre szívesen hívjuk és várjuk az érdeklődőket.

Németh Katalin
program koordinátor