Robotika siker

2021.05.04

Vincze Bence 6.a osztályos tanulónk, egy szakkörös társával, Horváth Mihállyal az elmúlt napokban indult a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium által meghirdetett XII. Robotprogramozó Országos Csapatversenyen. A csapatoknak négy programozási feladatot kellett megoldaniuk, amelyeket a zsűri a saját robotjaival tesztelt. A munkát megnehezítette, hogy a két fiú sem találkozott személyesen, telefonon egyeztettek egymással. Ettől függetlenül igazi csapatmunka folyt. Bence csapata a Dirty Blocks jelentős előnnyel nyerte a kategóriát, amely a mellékelt táblázatban látható.

Gratulálunk a sikerhez!

Közeledő események:
Képzés
Nyitra Utcai Általános Iskola 2005 szeptemberétől magyar-angol két tanítási nyelvű oktatást biztosít. A két tanítási nyelvű oktatás célja, hogy az anyanyelvi és az idegen nyelvi tudást kiegyensúlyozottan fejlessze, a tanulókat megtanítsa az idegen nyelven való tanulásra, az idegen nyelvű információk feldolgozására, a tanulók alkalmassá váljanak arra, hogy tanulmányaikat akár magyarul, akár idegen nyelven folytassák, illetve szakmájukat mind a két nyelven gyakorolják.
CROM Robotikai Klub
A klub célja, hogy tehetséges, érdeklődő gyerekek számára robotikai, elektronikai, programozási területen lehetőséget biztosítson az érdeklődésüknek megfelelő korszerű ismeretek magasabb szintű elsajátítására.