Képgalériák:
Kutatók éjszakáján jártak a negyedikesek

Szeptember 26-án a 4.a és a 4.b osztályosok ellátogattak az ELTE SEK által szervezett Fizikai kísérletek kicsiknek és nagyoknak című előadásra, melyen a kísérleteket az egyetem egyik mesteroktatója mutatta be az érdeklődőknek. A kísérletek felkeltették a picik és a felnőttek érdeklődését is, mert az előadó hétköznapi anyagok felhasználásával mutatott be érdekes fizikai jelenségeket, melyek akár […]

2025.09.27 tovább olvasom
Olvasáspiknik a Nyitrában

Szeptember 8-án – az olvasás világnapján – vette kezdetét több programunk is, amelyek célja, hogy felhívjuk tanulóink figyelmét az olvasás fontosságára. Igyekszünk a gyerekekkel megszerettetni az olvasást, és tudatosítani bennük, hogy milyen óriási szüksége van mindenkinek az értő olvasásra. Ezen a napon iskolánk tanulói és dolgozói otthonról hozott könyveiket olvasták közösen. Nagyszünetben kimentünk az udvarra […]

2025.09.19 tovább olvasom
Elbúcsúztak a Nyitrás nyolcadikosok

2025. június 20-án utoljára szólt a csengő 35 nyolcadikosnak. A tanulók szüleik, hozzátartozóik, tanáraik és diáktársaik társaságában vettek búcsút iskolánktól. A helytől, ahol 8 évig tanultak, fejlődtek, barátságokat kötöttek. Néha vicces, néha megható versekkel és énekekkel, személyes emlékek felsorolásával mondtak köszönetet tanáraiknak, pedagógusaiknak és szüleiknek. A ballagás nem csak búcsúzás, de egy új kezdetet is […]

2025.07.03 tovább olvasom
NYITRA UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA – KÖZLEKEDÉSI TÉMANAP

Szombathelyi Rendőrkapitányság, a Katasztrófavédelem, az Országos Mentőszolgálat, a Claudius Polgárőr Egyesület, a Magyar Autóklub, valamint az AGORA Savaris Nonprofit Kft által 2025. június 05-én 10.00-14.00 óra között a KRESZ parkban rendezett KÖZLEKEDÉSI TÉMANAPOT. A programon örömmel vett részt az  1.a osztály Bukovics Judit és Ihász Dominika vezetésével, valamint a 6.b osztály Kovács Ágnes Éva vezetésével. […]

2025.06.19 tovább olvasom
Örökös Ökoiskola

skolánk az idei évben a program szabályainak megfelelően újra pályázott a 2020-ban elnyert Ökoiskolai cím megújítására. Pályázatunk olyan jól sikerült, hogy a bíráló bizottság, 90 iskolával együtt azonnal az Örökös Ökoiskola címmel tüntette ki a Nyitra iskolát. A pályázat elkészítése Nagy Gabriella tanárnő érdeme. A díjat országos ünnepség keretében Dunakeszin vehettük át. A kitüntető címet […]

2025.06.02 tovább olvasom
Határtalanul kirándulás Erdélyben – 2025. május 19-23.

  Ebben a tanévben a Nyitra Utcai Általános Iskola 7. osztálya vehetett részt Határtalanul kiránduláson Erdélyben, melynek útvonala a „Nagyjaink nyomában” címet viselte. Nagyon sűrű és látnivalókban gazdag napokat töltöttünk Erdélyben, ahol szinte minden településen nyomába eredhettünk valamelyik híres történelmi személynek, írónak vagy költőnek. Első nap 4.30-kor álmosan, de izgatottan gyülekeztünk az iskola előtt, majd […]

2025.06.02 tovább olvasom
Országos Akrobatikus Rock’n Roll Diákolimpia eredmények – Iskolák versenyében 1. helyezés a Nyitra

SOLO – B – II. korcsoport Hely Indulók nevei 4. Sándor Bianka 12. Varga Laura Zoé 28. Mészáros Boglárka 36. Dolgos Lili Julianna DUO – A – Serdülő korcsoport Hely Indulók nevei 5. Gáspár Rebeka – Póczik Panna DUO – B – II. korcsoport Hely Indulók nevei 34. Csejtey Noémi – Feltzner Boglárka COUPLE – […]

2025.06.02 tovább olvasom
Székesfehérvár Országos Atlétika Verseny

Több számban, több tanulóval képviseltük iskolánk e rangos versenyen. Pankotay Emma 100 méter 2.hely Alexy Péter 300 méter 2.hely( egyéni csúcs) Lasics Bendegúz Távolugrás 6.hely( egyéni csúcs) Lasics Bendegúz,Bertha Bence,Gombos Zalán, Alexy Péter 4×800 méter váltó 7.hely   Gratulálunk!

2025.05.29 tovább olvasom
Közeledő események:
Képzés
Nyitra Utcai Általános Iskola 2005 szeptemberétől magyar-angol két tanítási nyelvű oktatást biztosít. A két tanítási nyelvű oktatás célja, hogy az anyanyelvi és az idegen nyelvi tudást kiegyensúlyozottan fejlessze, a tanulókat megtanítsa az idegen nyelven való tanulásra, az idegen nyelvű információk feldolgozására, a tanulók alkalmassá váljanak arra, hogy tanulmányaikat akár magyarul, akár idegen nyelven folytassák, illetve szakmájukat mind a két nyelven gyakorolják.
Szombathelyi Tankerületi Központ
Szombathely, Kossuth Lajos u. 8.