Ezen a napon többféle programon vehettek részt az osztályok a témához kapcsolódóan.
Az 1-2. osztályosok víztoronylátogatáson vettek részt az AGORA szervezésében:
Forgószínpad szerűen 3 helyszínen történtek az események:
- KRESZ park
- Foglalkoztató
- Víztorony- kiállítás
A 3-4. évfolyamosok a Vas Vármegyei Kormányhivatal
Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály munkatársának, Weeber Istvánnak a “Természetes energiaforrások életünkben – zöld energia az, amiről nem tudsz eleget” címmel tartott előadását hallgatták meg.
Az 5., 6., 7. évfolyam a Falcoban volt üzemlátogatáson, ahol megismerték az újrahasznosítás, a nyersanyagokkal való gazdálkodás fontosságát.
A nyolcadikosok TIT-ben működő H+ Média és Kulturális Egyesületnél
„Digitális megoldások a fenntarthatóság jegyében” c. interaktív stúdiólátogatást tettek.
Az egyesület kulturális, közösségi és történelmi értékeink bemutatását tűzte ki fő célul. Ezt különböző audiovizuális tartalmakon keresztül igyekszik elérni, de emellett aktívan részt vesz kulturális, közösségi és civil programok szervezésében. Kiemelt tevékenységként jelenik meg az utánpótlás-nevelés, a tudatos tartalomgyártás, programszervezés, közösségszervezés és az ezekhez kapcsolódó tudás és készségfejlesztés biztosítása. Az egyesület küldetése az értékek megőrzése és terjesztése a szélesebb közönség felé, mindezt a média és a kultúra innovatív eszközeivel ötvözve.