Ebben a tanévben a Nyitra Utcai Általános Iskola 7. osztálya vehetett részt Határtalanul kiránduláson Erdélyben, melynek útvonala a „Nagyjaink nyomában” címet viselte. Nagyon sűrű és látnivalókban gazdag napokat töltöttünk Erdélyben, ahol szinte minden településen nyomába eredhettünk valamelyik híres történelmi személynek, írónak vagy költőnek.
Első nap 4.30-kor álmosan, de izgatottan gyülekeztünk az iskola előtt, majd megérkezett a buszunk is, amibe pillanatok alatt bepakoltunk a sofőrök segítségével, és elfoglaltuk a helyünket az utastérben. Az utazás jó hangulatban telt, hamar elröppent az a kb. 6 óra, amíg megérkeztünk első úticélunkhoz, Nagyváradra. Először a gyönyörű, barokk stílusú római katolikus székesegyházat tekintettük meg. Közben idegenvezetőnk, – aki Budapesten csatlakozott hozzánk – beszélt nekünk Erdély történeleméről, Nagyváradról, Szent László városáról és a magyar lakosság létszámáról, melyet a gyerekek segítségével szemléltetett is. Bepillantottunk a Szent László Egyházművészeti Múzeumba, majd tettünk egy sétát a környező botanikus kertben. Ezután a belváros felé vettük az irányt, ahol megnéztük a lenyűgöző szecessziós stílusú palotákat, majd szabad program keretében folytattuk a város felfedezését. Utóbbit egy kicsit rövidebbre kellett fognunk, mivel eleredt az eső, így elindultunk az első szálláshelyünkre, a nagyváradi Góbé Csárdába. Igazi autentikus erdélyi szobákat foglalhattunk el, és nagyon finom vacsorával vártak bennünket. A házigazda, Pápay Zoltán nagyváradi helytörténész, népművelő, író, lebilincselő történeteket mesélt nekünk ámulatba ejtő nyelvi igényességgel megfogalmazva, és egy dedikált könyvet küldött ajándékba az iskolánknak. Ezúton is köszönjük szépen, igazi élmény volt!
Második nap az 582 m magas Király-hágón (más néven Erdély kapuja) álltunk meg először. Ez egy Erdélyt Magyarországtól elválasztó hegyi út, mely a monda szerint nevét Mátyás király utazásáról kapta. Útközben rácsodálkoztunk a bánffyhunyadi cigodákra.
Kolozsváron megnéztük a Szent Mihály-templomot, a Mátyás szoborra felkötöttük a nemzeti színű szalagot tiszteletünk jeléül, majd elsétáltunk Mátyás király szülőházáig. Utána ismét szabad program keretében folytathattuk a városnézést. Végül tettünk egy sétát a különleges hangulatú, csodálatos természeti környezetben fekvő Házsongárdi temetőben, mely Kolozsvár történelemi temetőkertje, a sok évszázados magyar írásbeliség nagyjainak nyugvóhelye.
Folytattuk utunkat Torda felé, a következő megállónk pedig a Tordai-hasadék volt. A hasadék meglehetősen sáros volt, és csúszós kövek nehezítették a gyaloglást. A függőhidakat is elég rossz állapotban találtuk, helyenként egy-egy léc is hiányzott róluk. A természeti környezet szépsége, a hatalmas sziklák és a hegyi patak látványa kárpótolt minket a nehézségekért. A végén azért örültünk, hogy senkinek sem esett baja, legfeljebb a cipőink sínylették meg egy kicsit ezt a kalandot.
Este érkeztünk meg Torockóra a Sziklakert panzióba, ahol ismét szívélyes fogadtatásban volt részünk, és meleg vacsorával vártak bennünket.
Harmadik nap a tartalmas reggeli után megnéztük a Torockói Néprajzi Múzeumot, ahol a múzeumpedagógus beszélt Torockó hagyományairól és jelenlegi problémáiról. A csendes, nyugodt kis faluban a megnövekedett turistaforgalom sokszor okoz gondot, illetve a víz- és csatornarendszerük is fejlesztésre szorul. A mi panziónkban is forrásvízzel pótolták a vezetékes vizet, és ásványvizet biztosítottak ivóvíznek.
A múzeumlátogatás után elindultunk meghódítani az 1129 m magas Székelykőt. Végül 9 gyereknek sikerült felérnie a csúcsra, a többiek a hegy lábánál maradtak, élvezték a ragyogó napsütést, a csendet és a csodálatos kilátást.
Negyedik nap érkeztünk meg Szovátára, a híres Medve-tóhoz, mely arról kapta a nevét, hogy olyan a formája, mit egy kiterített medvebőr. Körbesétáltuk a tavat, volt szerencsénk látni a híres, bár ránézésre kicsit gusztustalan fekete gyógyiszapot, ami sötét nyomott hagyott néhány gyermek ujján. Megcsodáltuk Szováta jellegzetes fürdőpalotáit, melyek a hévízi épületekre emlékeztettek.
Következő állomásunk Korond volt, ahol bevetettük magunkat a bazársorra, majd ellátogattunk egy sóvágóhoz, aki ízes székely nyelvjárásban mesélte el a só történetét és felhasználási módjait. Hátizsákjaink nehezebbek lettek egy kicsit az itt vásárolt fürdő- és fűszersóktól.
Ezután egy emlékezetes szerpentin következett, mely felvitt a kb. 900 m magasan fekvő fennsíkra, hogy ott meglátogassunk egy helyi gazdaságot és sajtkészítő műhelyt. A házigazda mesélt a kemény munkával töltött mindennapjaikról, valamint sajtkostólóval, házilag sütött friss kenyérrel, és gyógynövényekből készített teával vendégelt meg minket. Megnézhettük a nemrég született kisborjút, kézbe vettük a tojásból nemrég kikelt kiscsirkéket és kiskacsákat, és persze a sajtkészítés folyamatát is végigkísértük.
Ezt követően Székelyudvarhely felé vettük az irányt, de előtte még megálltunk Farkaslakán, és a nemzeti színű szalag felkötésével leróttuk tiszteletünket Tamási Áron sírjánál. Székelyudvarhelyen megnéztük az Emlékezet parkját a város központjában, majd Szejkefürdőn megtekintettük a székelykapu kiállítást. Varázslatos zöld környezetben átsétáltunk a székelykapuk alatt, egészen Orbán Balázs sírjáig, akit a legnagyobb székelynek tartanak. Itt szintén elhelyeztünk egy szalagot tiszteletünk jeléül.
Késő délután érkeztünk meg Székelyszentlélekre, ahol a Góbé csárdában sütivel vártak minket, és elfoglalhattuk az utolsó, nagyon kényelmes, modern szállásunkat. Még vacsora előtt tettünk egy sétát a faluban, megnéztük a helyi általános iskolát is.
Ötödik nap Héjjasfalván és Fejéregyházán keresztül jutottunk el a gyönyörű szász városig, Segesvárig. Útközben hallhattunk Petőfi körtefájáról, és a különböző Petőfi-legendákról, melyek a költő eltűnésével kapcsolatosak. Segesváron sétáltunk a hangulatos belvárosban, többen a fedett diáklépcső 175 fokát is megmászták. Megtudtuk, hogy Segesvár a kulturális világörökség része, és Európa legjobban megőrzött középkori városa. Az idegenvezető mesélt nekünk az itt pusztító pestisjárványról is, és felpróbálhattuk a pestisdoktorok viseletét.
Ezután várt ránk a kb. 930 km hosszú hazaút, melyet a legtöbben egy kis alvással rövidítettünk meg, hiszen nagyon fárasztó négy nap állt mögöttünk. Szerencsésen, épségben értünk haza Szombathelyre az esti órákban. Rengeteget láttunk, tanultunk, és közben jól éreztük magunkat. Erdély mindig egy felejthetetlen emlék marad számunkra.
2025. május 30.
