A 2026/27-es tanév megnyitóján az új elsősöket a nyolcadikosok kísérték be az iskola „virágkapuján”, ahol tanítóik egy jelképes kendővel köszöntötték őket: mostantól ők is a Nyitra közösségéhez tartoznak.
Igazgatónő ünnepi beszédében felidézte a tavalyi jubileumi év fontos eseményeit: iskolánk 70. születésnapját és a két tannyelvű képzés 20. évfordulóját, majd szólt arról is, hogy minden készen áll az új tanév kezdetére.
A tanévnyitó a nyolcadikosok által vezetett rendhagyó fogadalomtétellel folytatódott. A „nyitrások” gamer nyelven fogadták meg, hogyan állják majd a sarat az előttük álló tanévben. Megígérték többek között, hogy reggelente már az iskola kapujában sikeresen respawnolnak, és nem zombiként érkeznek meg. A házi feladatot nem egy másik karakterről kopizzák le, hanem saját maguk craftolják meg otthon, és ha a tanár feleltet, nem kapnak hirtelen Lag-ot, és nem próbálnak meg el-glitchelni a pad alá.
A fogadalmat követően igazgatónő hivatalosan is megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Nyitrában.
Kívánunk minden diáknak, pedagógusnak és családnak sikeres, élményekben gazdag, jó hangulatú tanévet!






