Pályaorientációs nap

2019.09.20
Ezen a napon az osztályok egy-egy munkahelyet meglátogatva ismerkedtek a különböző foglalkozásokkal. Kereskedelmi, ipari üzemek és szolgáltatók egyaránt voltak a gyermekeket fogadó vállalkozások között.
Köszönet érte! Köszönet a szülőknek is, akik segítettek a kapcsolatok megteremtésében.
A 7. és 8. osztályok pedig a Karrierhét rendezvényén ismerkedtek a különböző foglalkozásokkal.

 

Közeledő események:
Képzés
Nyitra Utcai Általános Iskola 2005 szeptemberétől magyar-angol két tanítási nyelvű oktatást biztosít. A két tanítási nyelvű oktatás célja, hogy az anyanyelvi és az idegen nyelvi tudást kiegyensúlyozottan fejlessze, a tanulókat megtanítsa az idegen nyelven való tanulásra, az idegen nyelvű információk feldolgozására, a tanulók alkalmassá váljanak arra, hogy tanulmányaikat akár magyarul, akár idegen nyelven folytassák, illetve szakmájukat mind a két nyelven gyakorolják.
CROM Robotikai Klub
A klub célja, hogy tehetséges, érdeklődő gyerekek számára robotikai, elektronikai, programozási területen lehetőséget biztosítson az érdeklődésüknek megfelelő korszerű ismeretek magasabb szintű elsajátítására.