Tanévzáró

2020.06.18

A tanévzáróra – ha lenne

Kedves Gyerekek! Tisztelt Szülők! Kedves Kollégák!

„Június volt s ujjongtunk, nincs tovább,

Most gyertek szabadmellű örömök,

S pusztuljatok bilincses iskolák!”

 

E sorokat Ady Endre írta több mint száz évvel ezelőtt, de valljuk be, ezt gondolja azóta is minden gyerek júniusban. Így van ez rendjén! Minden szeptemberben mikor elkezdünk egy új tanévet, arra gondolunk milyen hosszú lesz az előttünk álló 9 hónap, de így visszatekintve csak egy röpke pillanat. És most elérkezett a rég várt nap! Itt a tanév vége! 180 tanítási nap után lezártuk 230 tanuló tanulmányi évét.

Egy soha nem volt tanév végén búcsúzunk. Nem csupán a tananyag által gyarapodtak gyermekeink új ismeretekkel, de informatikai tudásukat is jócskán bővítette ez az év. Mindent addigi eseményt felülírt a 2020. március 16-án bevezetett digitális oktatás. Classroom, online óra, prezentációból, videóból tanulni, feladatot feltölteni, stb. Gyerek, szülő és tanár számára is új helyzet keletkezett, amelyet teljes összefogással lehetett csak teljesíteni. Számunkra, tanárok számára is embert próbáló feladat volt. Magyaráztunk, de nem láttuk a csillogó, értő vagy nem értő gyermeki szemeket. Kiürült az iskola!

A gyerekek – főként a felsőbb évfolyamosok – örültek is a digitális oktatás bevezetésének, de egy idő után azt hiszem mindenki rájött, nem egészen arról szól amit remélt, sokkal többet kellett foglalkozni a tananyaggal, ha becsületesen akarta csinálni.

Bátran mondhatom, gyerek, szülő, tanár kitűnőre vizsgázott e rendkívüli helyzetben. Ki kell emelni és külön is hangsúlyozni a szülők helytállását! Nélkülük nem lehetett volna eredményes az év. Köszönet az együttműködésért, az Ő helytállásuk nélkül nem boldogultunk volna!

A digitális oktatáson túl és előtte is sok minden történt iskolánkban:

Tanulói statisztika:

Az iskola létszáma 230 fő

ebből kéttannyelvű 190 fő; normál tagozat 40 fő

SNI tanuló 9 fő

BTM tanuló 5 fő

Az iskola tanulmányi átlaga: 4,6

Magatartás: 4,75

Szorgalom: 4,72

Nincs olyan tanulónk, akinek javítóvizsgát kellene tenni vagy évet kellene ismételni. Mindenki eredményesen zárta az évet.

8. osztályos tanulóink közül 17 tanuló gimnáziumban, 5 szakgimnáziumban, és egy tanuló szakközépiskolában folytatja tanulmányait. 6 tanuló középfokú nyelvvizsgával fejezi be általános iskolai tanulmányait. Gratuláció illeti a gyerekeket és tanáraikat is. Sághy Rita, Luchoo Vishalveer, Lengyel Lilla és minden angol nyelvű tárgyat tanító tanár érdeme ez a szép eredmény.

A tanévet két első osztállyal kezdtük.

Új kollégák is megkezdték nálunk munkájukat: Szántai Szilvia, Lengyel Lilla, Németh Krisztina és Kiss Patrik. Tanév közben csatlakozott hozzánk Nagy Gabriella tanárnő. Mindannyian szerves részévé váltak közösségünknek, munkájuk elismerést váltott ki.

Szeptemberben vettük birtokba az új helyre (az eredeti helye volt) költöztetett orvosi rendelőt és a helyén kialakított osztálytermet. A munkálatok elvégzéséhez jelentős szülői felajánlás, adomány, az alapítvány segítsége is kellett. Két interaktív panellel lettünk gazdagabbak.

Megújult az iskola honlapja szülői segítséggel. A működtetését is egy szülő vállalta fel szintén szívességből. Igazán tetszetős külső, tartalommal is folyamatosan bővül, igyekszünk minden tájékoztatást megadni az érdeklődőknek, a saját tanítványainknak és a családoknak.

A Diákönkormányzat támogatását új kollégák – Csepregi-Molnár Adél és Horváth Zoltánné – látják el, akik tele ötlettel álltak neki a munkának. Az idei évben kezdett valódi tartalmat kapni a Diákönkormányzat. Új programok valósultak meg, Mazsolaavató az elsősök közösségbe való illesztését szolgálja, megújul a farsang, Valentin napi program és a Diáknap. Igaz ez utóbbi az online térben zajlott, de a beküldött munkák mutatják, volt fogadókészség erre is.

Iskolánk fő profilja az angol képzés. Az idei évben is sikerült megőrizni vagy még inkább emelni azt a magas színvonalat, ami jellemző volt ránk. Megszerveztük az angol versmondóversenyt, ami mostanra már megyeivé bővült. Összesen 74 fő nevezett Szentgotthárdtól kezdve a megye minden részéről és Szombathely szinte valamennyi iskolájából, sőt még zalaegerszegi indulónk is volt.

Levelezős angol nyelvi vetélkedőn kiválóan szerepeltek tanulóink:

Autum in the English Speaking Country országos angol csapatverseny végeredménye:

4. helyen végzett a Kids szinten Lengyel Lilla tanárnő  csapata, Hajas Nóra, Szalóky Dorina, Németh Hunor Dénes, Soós Dominik 4. osztályos tanulók. A tavaszi forduló szintén előkelő országos helyezéseket hozott főként a hetedik osztályosok számára.

A környezeti nevelésre eddig is nagy hangsúlyt fektettünk. Az idei tanévben bevezettük az osztályokban a szelektív hulladékgyűjtést. A termekben külön gyűjtőedényben helyezhetik el a tanulók a papír, a műanyag és a kommunális hulladékot. Ezek szeletív elszállítását is megoldottuk.

Az ősszel csatlakoztunk az „Ültessünk 10 millió fát” mozgalomhoz. Ennek jegyében összesen 13 fát ültettünk el az iskola udvarán. Minden osztály szülői segítséggel ültetett egy fát és még két elkorhadt fa pótlása is megtörtént. Nagyszerű közösségi alkalom volt.

Hagyományainknak megfelelően most is megtartottuk az őszi papírgyűjtési akciót, amikor az egész lakóterületről gyűjtöttük be a felhasználható hulladékot. Mindezek nem valósulhattak volna meg a szülői közösség aktív támogatása nélkül.

Egészségnevelési projektnapot tartottunk. Változatos foglalkozásokon ismerkedhettek meg a tanulók az ez irányú ismeretekkel. Külső előadók bevonása – mentőszolgálat, étkezési tanácsadó – sokszínűvé tette a napot.

Helyet adtunk az EFI E-Bug programjának is. Több helyszínen ismerkedhettek meg a tanulók a mindennapi életben milyen egészségüket veszélyeztető dolgokkal találkozhatnak. Meddig hat egy tüsszentés, miért fontos a kézmosás, stb?

Ismét részt veszünk az ÁNTSZ fürdőkultúra fejlesztését szolgáló pályázatán A nemzeti ünnepek méltó megünneplése mindannyiunk számára alapvető feladat. Kialakult szokás iskolánkban, hogy egy-egy ünnepséget mindig ugyanaz az évfolyam tartja. Így mindenkire sor kerül és a műsor összeállítása sem csupán az egy magyartanár feladata. A hetedik évfolyam tartja az Aradi vértanúkról szóló megemlékezést, a nyolcadik pedig az 1956-os forradalom évfordulójára állít össze műsort. A negyedik osztály tartja a karácsonyi megemlékezést, amely az idei évben a kolléganők hangszeres szereplésével egészült ki, sőt új hagyományként a programot egy az egész iskola által elénekelt, az alkalomhoz illő dallal zárjuk. Felemelő élmény volt.

Karácsonyhoz kapcsolódó hagyományunkká vált az adventi vásár. Az osztályok a maguk által készített (szülők segítségével) ajándéktárgyakat, alkalomhoz illő díszeket árusítanak, az ebből keletkező bevétellel az osztály gazdálkodik.

Ebben az évben emlékeztünk meg iskolánk jogelődje, a Szövő utcai iskola lebombázásának szomorú évfordulójáról. Kiállítást rendeztünk az iskola aulájában, történelem és osztályfőnöki órákon a tanulók feladatok megoldásával feldolgozták ezt. Koszorúzással egybekötött megemlékezés tartottunk az iskola valamikori helyén álló emlékkőnél. Ezen Szombathely MJ város alpolgármestere, Horváth Attila is koszorúzott.

Részt vettünk városunk jeles polgármestere, Éhen Gyula születésének évfordulóján tartott megemlékezéseken az Alkotás utcai parkban.

A kormány által életre hívott Lázár Ervin program bevezetése szintén ennek az évnek az újdonsága. A program keretében csupán a 3., az 5. és a 6. évfolyam vehetett az idén részt a meghirdetett előadásokon, de jövőre bizonyára folytatódik és reméljük semmi nem zavarja meg a lebonyolítást, minden évfolyam részese lehet.

Alsós osztályaink lelkesen vesznek részt évek óta a Zenemanó bérletsorozat előadásán. Nagy élményt jelent nekik minden alkalom. Szintén főként az alsósok vágtak bele múzeumpedagógiai foglalkozás sorozatba.

Az osztályok nagy kedvvel neveznek be különböző tantárgyi és egyéb pályázatokra és versenyekre.

A lakóterület egyetlen közösségi tereként helyet adunk a Keleti Városrész Polgári Érdekvédő Egyesület rendezvényeinek is. Kiemelkedő volt a idén először megrendezett Kolbásztöltő verseny.

Március 16-án vége szakadt programjainknak. Hatalmas feladat volt a digitális oktatás megszervezése, szülői segítséggel sikerült ez is.

Külön köszönetemet fejezem ki a Szülői Közösség tagjainak, akik személyes munkájukkal, felajánlással hozzájárultak ahhoz, hogy a tavasz folyamán is gyarapodhasson iskolánk. Mint a híradásokból kiderült, elkészült egy ivókút és a kültéri kosárlabda állvány is, rajta az önkormányzati támogatásból vásárolt palánkkal.

A tanév vége meghozta minden érintett számára a megkönnyebbülést. Vége a digitális oktatásnak, szeptemberben élőben találkozunk.

Mindenkinek jó pihenést, kikapcsolódást kívánok és még egyszer köszönöm a helytállást!

 

Technikai információ:

2020. július 8-ig minden nap van vezető az iskolában.

Továbbiakban: 2020. július 22.; 2020. augusztus 5. és 2020. augusztus 19-én tartunk vezetői ügyeletet, ezeken a napokon lehet ügyintézés céljából felkeresni az iskolát.

A 2019/2020-as tanévet bezárom.

Közeledő események:
Képzés
Nyitra Utcai Általános Iskola 2005 szeptemberétől magyar-angol két tanítási nyelvű oktatást biztosít. A két tanítási nyelvű oktatás célja, hogy az anyanyelvi és az idegen nyelvi tudást kiegyensúlyozottan fejlessze, a tanulókat megtanítsa az idegen nyelven való tanulásra, az idegen nyelvű információk feldolgozására, a tanulók alkalmassá váljanak arra, hogy tanulmányaikat akár magyarul, akár idegen nyelven folytassák, illetve szakmájukat mind a két nyelven gyakorolják.
CROM Robotikai Klub
A klub célja, hogy tehetséges, érdeklődő gyerekek számára robotikai, elektronikai, programozási területen lehetőséget biztosítson az érdeklődésüknek megfelelő korszerű ismeretek magasabb szintű elsajátítására.