Szülői Bál

2023.10.20
“Nem az a fontos, mennyit adunk, hanem az, hogy ezt mekkora szeretettel tesszük.” Teréz anya

A fergeteges hangulat, a zene, a lehetőség, hogy együtt ünnepelhettünk, az összetartozás élményével,  közösségerősítő szerepével gazdagított minket. Bízom benne, hogy jövőre sikerül ezt a hangulatot újra átélni, hiszen ha még többen eljönnek beszélgetni, ismerkedni, barátkozni, garantált a jókedv.

Köszönjük a támogatásokat!

Szülők és a pedagógusok nevében
Mosonyi-Nagy Katalin
SZM elnök
Közeledő események:
Képzés
Nyitra Utcai Általános Iskola 2005 szeptemberétől magyar-angol két tanítási nyelvű oktatást biztosít. A két tanítási nyelvű oktatás célja, hogy az anyanyelvi és az idegen nyelvi tudást kiegyensúlyozottan fejlessze, a tanulókat megtanítsa az idegen nyelven való tanulásra, az idegen nyelvű információk feldolgozására, a tanulók alkalmassá váljanak arra, hogy tanulmányaikat akár magyarul, akár idegen nyelven folytassák, illetve szakmájukat mind a két nyelven gyakorolják.
CROM Robotikai Klub
A klub célja, hogy tehetséges, érdeklődő gyerekek számára robotikai, elektronikai, programozási területen lehetőséget biztosítson az érdeklődésüknek megfelelő korszerű ismeretek magasabb szintű elsajátítására.