1944. november 1-én több előző bombatalálat után végképp megsemmisült a Szövő Utcai Elemi Iskola épülete. Iskolánk ebből az alkalomból szervezett megemlékezést a Szövő és Zanati út sarkán lévő emlékhelyen. A környék lakói, lokálpatrióta városi polgárok, iskolánk tanulói és tanárai mellett részt vett megemlékezésünkön Dr. Horváth Attila Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere, Fodor István a Szombathelyi […]
A volt Szövő Utcai Elemi Iskola 75 évvel ezelőtt a városunkat ért II. világháborús bombázások következtében megsemmisült. Erre az eseményre szeretnénk emlékezni egy kis műsorral és koszorúzással az iskola valamikori helyén lévő emlékoszlopnál. A megemlékezést mint jogutód a Nyitra Utcai Általános Iskola diákjai közreműködésével történik. Utána az iskola aulájában szeretnénk egy korabeli dokumentumokból összeállított kis […]
Az idei tanévben is útjára indítottuk a Sulikuckó programunkat. Célja, hogy az iskolánk iránt érdeklődő szülők és gyermekek megismerkedhessenek iskolánkkal, oktatási programunkkal. Ezen információk birtokában jól megalapozott döntést tudjanak hozni, amikor arról döntenek, melyik iskolát válasszák. A szülőknek szóló ismertető mellett a gyermekek számára bemutatók és különböző foglakozások adnak lehetőséget az ismerkedésre. Az október 26-án […]
Iskolánkban 2019. október 26-án egy nagyszerű közösségi napot töltöttünk el. Széles összefogás eredményeként, csatlakozva a „10 millió fát ültessünk” akcióhoz 13 fát ültettünk el az iskola udvarán. Minden osztály ültetett egy hársfát és két elöregedett fa pótlásaként páfrányfenyőket ültettek szülők és gyerekek közösen. A fákon táblák jelzik, melyik osztály gondoskodott és a továbbiakban is gondoskodik […]
Ma a 4. osztályban élménypedagógiai foglalkozás volt Segítség, kamaszodom! címmel.
2019. október 12-én Dunaszerdahelyen került megrendezésre a Nemzetek Közötti Rock and Roll Táncverseny, ahol 6 ország legjobb táncosai szerepeltek. A Nyitra Utcai Általános Iskola színeiben Nagy Anna Róza és Németh Nóra duo junior kategóriában 15. helyezést ért el. Büszkék vagyunk rájuk és gratulálunk!
Iskolánkban megemlékeztünk az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulójáról a 8. osztályos tanulók színvonalas műsorával.






